Andrea E. Deésy  magyar származású Toszkánában, Olaszországban, élő írónő.

Inspirációja fő forrása a hétköznapi emberek rendkívüli élete.

 

Már tízévesen elkezdett rövid elbeszéléseket írni, majd mikor tizenöt évesen szüleitől ajándékba kapta első írógépét, megírta az első romantikus regényét.

Középiskolai tanulmányainak befejezése után jogi egyetemre ment, de szakmáját soha nem gyakorolta. Alig húszévesen újságíró lett, követve az írás íránti vonzódását. Első kiadott cikkével magára vonta a szerkesztők figyelmét, olyannyira, hogy azok felajánlották neki a Vip rovat írását, amely az akkori  személyiségekkel foglalkozott. Ily módon találkozott és készített interjút számos üzletemberrel, sportolóval és politikussal, hiszen pont a polgármesteri választások ideje volt.

Az újság után egy marketing szaklapnál kezdett el dolgozni, ahonnan rövid időn belül a reklám  világába lépett. Azt felváltotta a rádióra, majd a televizióra, ahol a key account manager helyet töltötte be.

Az írás íránti szenvedélye azokban az években sem csökkent, de nem foglalkozott vele. 

 

Időközben megismerte a Pilates módszert, majd a yogát, a szikra rögtön lángra lobbant és ez a szenvedély sem szűnt meg többé.

Miután tíz évet tartotta a média eszeveszett ütemét, elérte a töréspontot és úgy döntött, hogy vakációra megy, Olaszországba.

 

Azóta életritmust változtatott: letelepedett Olaszországban, a Pilates szenvedélyéből pedig egy teljes munkaidős foglalkozást hozott létre, megalapozva nővérével együtt egy sikeres Pilates és Yoga Studiót.

Egy csendes, egészséges és nyugodt életet él, ami megengedte neki, hogy visszatérjen a régi szenvedélyéhez is és kiadjon pár rövid elbeszélést.

Így végre megtalálta az ihletet, hogy befejezze az oly régen elkezdett és mélyen a fiókba elrejtett regényt, amit most olvastok.